2006. május 6-án keltünk egybe Pilisen. Eddigi életünk egyik legszebb napja volt, hiszen 8 hónapnyi előkészület után egy meghitt szertartáson mondtuk ki a boldogító igent kb. 200 rokon és barát társaságában. Jó arra visszagondolni, hogy végül minden nagyon jól sikerült, mondhatni tökéletesen. Minden pont olyan volt, amilyet szerettünk volna: mindenki jól szórakozott, kellemes volt a zene, a hangulat vidám, az étel pedig finom és bőséges.

Egy ilyen szép és jó hangulatú eseményhez sok minden kellett. Természetesen elsősorban Ránk volt szükség. Lázasan zajló esküvői előkészületek után az a májusi szombat igazán emlékezetesre sikeredett. A felkelés után a családdal levonultunk Pilisre, ahol először a hajszobrász varázsolt nekem mesteri hajkoronát, majd elkészült a remekbe szabott sminkem is. Eközben a család nyugodtan ebédelt a pihenőpark éttermében, alig akartak elkezdeni készlődni. Már várt rám a gyönyörű menyasszonyi ruha, illetve a fényképész, aki már kezdte volna a beálltott képek készítését. Persze eközben a párom még melegítőben ült a teraszon, és beszélgetett a rokonokkal. A menyasszonyi ruha felvétele azért nem volt egy egyszerű művelet, de végül sikerült elkészülnöm és a kellően elérzékenyült vőlegény és persze a család végül teljes pompámban megcsodálhatott.

Ezután a fényképészünk, Tamás vett minket kezelésbe, hogy a parkban és a kis tó környékén képeket késztísen rólunk és szüleinkről. Mindezek következtében fantasztikus és élethű felvételek születtek, melyekhez később koszorúslányaink is csatlakoztak.

A vőfély üdvözlése, a rokonok és barátok közös köszöntése után, elindultunk a parkban, a tó mellett elkészített ideiglenes házasságkötő sátorba, hogy kimondjuk, amit ilyenkor szokás. A kedves kis szertartáson természetesen csak eltört a mécses a szülők köszöntésekor, de ennyi talán megengedett. Mivel úgy gondoltuk, hogy mindenki gratulálni szeretne nekünk, mindenki kapott egy pohár pezsgőt, és vitézül álltuk a sarat a hosszú pusziszkodás alatt. Majd repült a csokor, amit a lányok egyik legszebbike - kolléganőm - el is csípett.

A barátoktól való elköszönés után, bevonulva az étterembe már igencsak vártuk a vacsorát és persze a táncos lábak is vágytak már a parkettre. Végül előbb a vacsorát költöttük el, bár nem volt egyszerű a vőfély által orvul kitalált módon, bal kézzel levest szedni újdonsült férjecskémnek. Ekkor már tetőfokára hágott a hangulat és gyakran felcsendült a „Csókot akarunk!”! Volt ott csók, puszi elég, gyakran kérés nélkül is… Vacsi után megkezdtük a táncot, a vendégsereg pedig lelkesen csatlakozott, hiszen jócskán viszketett már a talpuk. A zenészek órákon át, pihenés nélkül húzták a jobbnál jobb talpalávalót.

Már éppen fáradtunk volna, mikor láthatatlan kezek hatalmas tűzijátékkal díszített emeletes menyasszonyi tortát toltak a terembe. Az isteni finom édességnek nagy keletje volt, rögtön el is fogyott. Már éjfél felé járt az idő, amikor eladtak a tanuk… Remélem azért sok pénzért… :) Míg a páromat a bolondmenyasszony boldogította, addig elbújtam átvenni menyecskeruhámat a menyecsketánchoz. A gyertyák fényében keringőzve betáncoltunk a terembe, és meggyújtottuk a névre szóló gyertyáinkat, a közös jövő elindulásaként. A visszatérés után gyorsan megpörgetett a számtalan vendég.

A kötelező vonatozás nálunk elmaradt, ez az egyetlen, de fontos kérésünk volt. A töltött káposzta és hidegtál után oszlani kezdett a násznép, így fölvettük a sütiosztó és búcsúzkodó pozíciót. Hajnali 4 körül ért véget a banzáj. Őszintén reméljük, hogy minden vendégünk olyan jól szórakozott és olyan kellemes emlékeket őriz, mint mi. Az emlékezet, a számtalan fotó és a felvétel mindenesetre mosolygó embereket örökített meg.